MENU
Hírek, információk

Ajtóválasztás – belül is fontos

Ajtóválasztás – belül is fontos Az építkezések, lakásfelújítások folyamán a sok feladat és munka között a háttérbe szorulhat a megfelelő beltéri ajtók kiválasztása. Pedig nem csak a bejárati nyílászárónál fontos a megfelelő modellek kiválasztása.

Lakásfelújítások és építkezések során rengeteg feladattal kell szembenéznie a tervezőnek és a kivitelezőnek egyaránt. Pláne nagy fába vágja a fejszéjét az, aki saját maga fog bele a felújításba. A megfelelő ablakok és bejárati ajtók kiválasztása – csupán a biztonság és a szigetelés miatt – lényeges, mindig szem előtt lévő szempont. Azonban az embereknek egy része, ha megvannak a külső nyílászárók, hajlamos kevesebbet foglalkozni a beltéri ajtókkal, pedig azok kiválasztása sokkal többet jelent, mint egy nyílást záró szerkezetet megvásárolni.

Az egyes szobák, helységek egymástól való elválasztásánál sokkal többet tesz egy beltéri ajtó, hiszen otthonunk egyik fontos téralkotó és térformáló eleméről van szó.

Gondoljunk csak arra, külön utánajárást, és választást igényel a megfelelő fürdőszoba, nappali, vagy kamraajtó. Emellett pedig a választék böngészése közben arra is kell gondolnunk, hogy a megvett áru tükrözni fogja az egyéniségünket, és alapvetően befolyásolja otthonunk képét, meghatározza a mindennapok kényelemérzetét is.

Könnyű azoknak, akik megtehetik, hogy belsőépítészre bízzák a tervezést. Azonban nem szükséges szakembert megbízni a feladattal, hiszen a Getax kínálatából könnyedén kiválaszthatóak a megfelelő darabok. Csupán figyelembe kell venni a stílust és az életformánkat, a bennünket körülvevő környezet színeit és formáit. Kérhetjük barátaink, ismerőseink segítségét is a választásban. Amely lehet, hogy mégsem lesz olyan könnyű, hiszen a választék óriási.
hírek információk
Mit kér a szaki? Ablakcsere árkalkuláció
Sok komoly döntés előzi meg azt, amikor végre kettőt hátralépve megcsodálhatjuk a szépen elkészült ablakot, vagy ajtót. Egyik ezek közül az, hogy megtaláljuk a megfelelő kivitelezőt.
Billentőlétra - technikai megoldás az árnyékolástechnikában
A redőny, mint az egyik legkedveltebb és legelterjedtebb árnyékolástechnikai eszköz népszerűségét sokoldalúsága adja, mely szerint szinte bármely nyílászárótípushoz kiválóan csatlakoztatható. Köszönhető ez többek között az ún. billentőlétrának, amely nemcsak szerves részét képezi redőnyünknek, hanem mozgathatóságát is nagymértékben befolyásolja.