MENU
Hírek, információk

Vigyázat, gázmérgezés veszély - figyeljen az ablakra!

Vigyázat, gázmérgezés veszély - figyeljen az ablakra! A tél remélhetően hamarosan véget ér, és egészen más feladatok várnak majd az ablakokra és ajtókra a melegebb időben, ezért figyeljünk az ablakokra. A tavasz közeledte pedig azt jelenti, hogy talán kevesebb gázmérgezésre lehet majd számítani.

A tél a gázmérgezések szezonja is. Heti rendszerességgel szedi az áldozatait, hol azért, mert lestrapált a vezeték, hol pedig azért, mert lakásfelújítás után senki sem figyel a szellőzésre. Február első hetében húsznál is több szén-monoxid-mérgezés történt az országban. Szombathelyen egy 18 éves lány halt meg emiatt, Bordányban pedig egy 49 éves asszony, akinek három lányát is kórházba kellett vinni. Szombathelyen a régi vezeték okozhatta a bajt, a bordányi esetet még vizsgálják, de azt lehet tudni, hogy a házban kazán és cserépkályha is működött, és valószínűleg elszívta a levegőt. A régi nyílászárók újra cserélése után kiemelt figyelmet kell arra fordítani, hogy rendszeresen szellőztessünk, ugyanis az új ablakok és ajtók jobban szigetelnek, mint a régiek, és ezért a mérges gázok is könnyebben bent maradnak a lakásban.
hírek információk
Gázkészülékek kötelező szellőzésének beépítése
A panellakásokban az év ezen időszakában zajlik a rendes éves gázkészülék felülvizsgálat, melynek keretében a gázellenőrök ellenőrzik, hogy a nyílt égésterű kazánnal ellátott helyiségekben ki van-e alakítva a kötelező szabvány szerinti szellőzés. Nyílt égésterű kazánok esetében ugyanis kötelező a légbevezetők felszerelése, egyrészt az Ön és családja biztonsága, másrészt a kazán megfelelő működése érdekében.
Társasházi csend - nem elérhetetlen álom
A társasházi acél bejárati ajtók titka, hogy elképesztően tartósak, mégis a lehető legegyszerűbb, minőségi alapanyagokból készülnek. Hanggátlásuk magas, a tökéletes zárás garanciája pedig a beépített központi zár, mely típustól függően 12–16 ponton záródik.