MENU
Hírek, információk

Zsaluzia - a külső árnyékolás mestere

Zsaluzia - a külső árnyékolás mestere A nyár közeledtével nyílászáróink védelem után kiáltanak, fókuszba kerülnek tehát az árnyékolástechnikai eszközök, illetve annak egyik legnépszerűbb fajtája a zsaluzia.

A zsaluzia, mint külső árnyékolási eszköz nemcsak otthonunk, hanem maga az ablaküveg védelmére is hivatott, mindezt pedig működéséből adódóan valósítja meg. Egyrészt az otthonunkba beáramló fény erősségének szabályozásában játszik szerepet a lamellák dőlésszögének változtatásával, másrészről a nyílászáró átforrósodásának megakadályozásában játszik szerepet azáltal, hogy egyfajta légrés keletkezik a felszerelt zsaluzia és a nyílászáró között, ezzel biztosítva a szabad légmozgást.

Működési elve, amely lehetővé teszi a fel-le irányú mozgás mellett a lamellák döntését is, azonos a belső árnyékolóként használt reluxával, ugyanakkor külső védelmi eszközként az ablaküveg külvilág felöli oldalán elhelyezve a beáramló napenergia több mint 50%-kal kevesebb az üveget belülről védő reluxával szemben.

Fentiek mellett további ellenállást biztosít az otthonunkba beszökni kívánó por ellen, valamint tompítja a külvilág zajait.
hírek információk
De mi az az ajtó?
Külön szócikk az ajtónak egy lexikonban? Tutajos ki volt akadva a Tüskevárban, hogy a kolbász szó nincsen a szótárban. Nos, ez ugyanaz a kategória. De létezik, nézzük!
Kalandozás a biztonsági ajtók világában
Otthonunk és értékeink védelmét, illetve sok esetben Önmagunk védelmét is jelenti egy biztonsági ajtó felszerelése. A biztonsági ajtók alapvető jellemzője, hogy több ponton záródnak, ráadásul vastag és acéllal erősített anyagból készülnek, így megnehezítik az illetéktelenek behatolását.