MENU
Hírek, információk

Redőnnyel kényelmesebbé teheti életét

Redőnnyel kényelmesebbé teheti életét Egy redőny igen egyszerű, mégis végtelenül hasznos kiegészítő a nyílászárókhoz. Egy redőnnyel felszerelt ablakot olyan módokon is használhatunk, ahogyan korábban nem, ráadásul sokkal kényelmesebb lesz majd tőle az életünk.

Az egyik legfontosabb tulajdonsága egy redőnynek, hogy hatékonyan segít a ház hőháztartásának kézben tartásában. Gondoljunk csak arra, mennyi hőt rekeszthetünk ki a házból, ha nyáron csak a redőnyt a nap által forró sütött ablak elé húzzuk. Emellett pedig a szellőzést is biztosíthatjuk, hiszen a redőnyt úgy is lehúzva tarthatjuk, hogy az ablak nyitva van. A levegő tehát bejut, a hő és a fény nagy része viszont nem.

Nagy segítség a redőny a nehezen alvóknak is. Sokan csakis teljes sötétségben képesek álomra hajtani fejüket, a függöny pedig zavarja őket, pláne, ha még mozog is, a szél fújja – egy redőny ilyenkor biztonságos és hatékony megoldást jelent. És persze fontos szempont a nyílászáró védelem is – hiszen a redőnyök nagyszerűen képesek megvédelmezni az ablakokat a sérülésektől.

Az Áron Ház Kft. kínálatában többféle minőségi redőny található meg, melyek a galvanizált külső tok, a műanyag lamellák és lefutó, valamint a beépített rovarháló és az automatizált gurtnizó által biztosítják az Ön kényelmét és nyugalmát.

hírek információk
Ablakvasalatok
Az ablakok lakatosmunkái, az ablakvasalásnak nevezett elemek háromféle célt szolgálnak. Összetartják az ablakot, vagyis a farészeket egymáshoz rögzítik, és az egészet a falhoz. Emellett természetesen ezek felelősek a zárásért és a nyitásért is.
Biztonsági ajtóinkról
Napjainkban fokozottan ügyelnünk kell a biztonságra, hiszen sajnos a közbiztonság helyenként hagy némi kívánnivalót maga után. Természetes, hogy mindenki szeretné értékeit biztonságban tudni. Éppen ezért egyáltalán nem mindegy, hogy lakásunkat milyen ajtóval zárjuk, hiszen elsősorban ez az, ami megakadályozza az illetékteleneket abban, hogy bejuthassanak otthonunkba. Nagyon fontos, hogy a bejárati ajtó kiválasztásánál az esztétikumon felül figyeljünk arra is, hogy a választott ajtó kellően biztonságos is legyen.