MENU
Hírek, információk

Görög nyílászárók az ókorban

Görög nyílászárók az ókorban Természetesen már volt ablaka az egyiptomi épületeknek is. Az ókori görögök pedig szintén híresek voltak az építészeti zsenialitásukról. Ők az ablakot az utca felé csak magánházaik felső emeletén alkalmaztak. A rómaiaknál az ablak már általánosabb volt.

Az ablakkereteket többnyire fémből, az ablakszárnyakat fából készítették. A görög ablak négyszögalakú volt, egyszerű díszítésű, a római ablak párkányokkal, konzolokkal, szobrászmunkával díszes. Az iszlám építészetben a csoportos ablakok voltak szokásosak. Az egyes stílusok kialakulásával az ablakok is másképp alakultak.

A stílus az ablakboltozat sajátos alakjában és az ablakot tetőző és környező formákban (szemöldök, oszlop, konzol, könyöklő) nyilvánul meg. Az ablakba az üveget ólombordákkal, a hornyokba ragasztás (ez volt az általánosságban divó módszer) vagy léccel megerősítés utján helyezték el. Hagyományosan fehér, úgynevezett szolin-üveget, vagy nagyvárosi díszesebb házakon tükörüveget használnak. A rómaiak áttetsző üvegből (vitrum), máriaüvegből, vékonyra szelt márványlappal, acháttal is kitöltötték ablakukat, noha általában fatáblákat alkalmaztak. Biztos adatunk üvegablakról csak a VI. századból van.

A templomok ablakaiban üvegfestményeket helyeztek el. A lakóházak ablakaiban ólomba foglalt kis üveglapokat alkalmaztak, de csak előkelő házakban, a XII. század óta. Japánban, Kinában olajos papirossal fedték az ablakokat. Lakóházakban csak a XII. századtól kezdve használtak üvegablakokat Angliában, a XIV. századtól kezdve Német- és Franciaországban. Bécsben a XV. században is még sok üvegtelen ablak volt. Többnyire az ablaknyílásba akasztott szőnyegekkel védekeztek eső, szél és melegség ellen.
hírek információk
Műanyag, vagy alumínium párkányt érdemes vásárolni?
A válasz elsősorban attól függ, hogy milyen nyílászárókkal rendelkezik az adott homlokzati rész. Műanyag nyílászárókhoz leginkább a műanyag párkányokat ajánljuk, míg az alumínium párkány szinte minden típushoz megfelelő lehet. A tisztánlátás kedvéért nézzük, milyen tulajdonságokkal bírnak a műanyag-, és milyenekkel az alumínium párkányok.
Kilincs - mert az ördög a részletekben lakozik
A kilincseknek nem szokás nagy jelentőséget tulajdonítani, azonban jelentős esztétikai értékkel bírnak. Funkciójuk aokán nagymértékben javíthatják, vagy ronthatják az ajtó, vagy az ablak megjelenését, használhatóságát.