Természetesen már volt ablaka az egyiptomi épületeknek is. Az ókori görögök pedig szintén híresek voltak az építészeti zsenialitásukról. Ők az ablakot az utca felé csak magánházaik felső emeletén alkalmaztak. A rómaiaknál az ablak már általánosabb volt.
Az ablakok lakatosmunkái, az ablakvasalásnak nevezett elemek háromféle célt szolgálnak. Összetartják az ablakot, vagyis a farészeket egymáshoz rögzítik, és az egészet a falhoz. Emellett természetesen ezek felelősek a zárásért és a nyitásért is.
Az ablak egy lyuk a falon, ez egyértelmű. Abba viszont már kevesebben szoktak belegondolni, hogy leginkább az ablakok formáján és elrendezésén múlik a ház külseje, szépsége. Nem véletlen tehát, hogy az ablakok igen beszédes nyilvánításai az egyes építészeti stílusoknak.
Napjainkban az ablak szó legalább annyira hétköznapi, mint a nyílászáró, amelyet így nevezünk. Azonban nem volt ez mindig így. Sokáig szláv jövevényszónak tartották a magyar ablak szót, az „oblok” (kerek) kifejezésből.
Nem mindegy, hogy milyen színeket, burkolóanyagokat választunk a garázskapunk beszerelése során. A kapuk a legnagyobb méretű nyílászárók a házban, ezért kitüntetett figyelmet érdemelnek.
Felújításon gondolkodik? Esetleg támogatással, de megvalósult lakóépületének külső szigetelése, mégsem érzi tökéletesnek a kapott eredményt? A teljes körű energetikai korszerűsítés elengedhetetlen részét képezi a meglévő homlokzati hőszigetelés mellett a régi, elöregedett nyílászárók cseréje
Főleg a nyári időszakban, de ezekben a hónapokban, vagyis ősszel és
tavasszal is fontos, hogy védekezzünk a házunkba készülő rovarokkal
szemben. A kellemetlen szúnyogok és legyek kívül tartása nem csak a
zavaró zümmögés miatt fontos.