Hosszú éveken-évtizedeken keresztül az építőiparban a belső ajtó beépítés a következőt jelentette: a falazással egyidejűleg az ajtót függőbe-vízszintbe állították, majd egyszerűen körbefalazták. Ez mostanság annyit változott, hogy előre kialakított nyílásba utólag teszik be ugyanazt a fa tokos ajtót, PUR habbal rögzítik. Természetesen a vakolás után fa takaróléccel az ajtótokot körbe kell szegni. Ez a múlt.
A belső ajtók anyaga általában fa vagy valamilyen fa jellegű anyag. A hagyományos farostlemez ajtók, a legegyszerűbb és legolcsóbb típusok. Igazán egy fontos előnyüket érdemes kiemelni, az árukat. Utólag szerelhető tokkal nem készülnek.
Sorozatunkat folytatva ebben a cikkben az ajtók, ablakok felületkezeléséről lesz szó. Kiderül, hogy miket kell szem előtt tartunk mind a műanyag, mind a fa nyílászárók esetében.
Sorozatunkban nem maradhat el a mostanában oly nagy népszerűségnek örvendő hőszigetelés és napvédelem. Nézzük meg, hogy az ajtóknál és az ablakoknál mire kell figyelnünk.
Az épületek nyílásait le kellett zárni. Ez az építészet fejlődése során sok fejtörést okozott a tervezőknek, hiszen közben biztosítani kellett azt is, hogy a világosság bejusson a szobákba.Így alakultak ki a nyílászáró stílusok.